A szombaton megjelenő első számban Ternyák Csaba érsek köszönti az olvasókat. A közel negyvenezer példányban megjelenő kiadvány a Heves Megyei Hírlap és az Egri Érsekség együttműködése eredményeképpen jelenik meg. Az Egyházmegyei Hírek eljut a megyei lap olvasóihoz az újság mellékleteként, illetve önálló kiadványként a főegyházmegye valamennyi plébániájára Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye területén. A kiadványnak önálló szerkesztősége van, melynek tagjai egyházi intézmények alkalmazottai és ismert keresztény közéleti személyiségek. A lap felelős szerkesztője Homa János. A kezdeményezés célja, hogy a katolikus hívők és családok jobban megismerjék az egyház életét. A Katolikus Egyház új sajtóterméke a nyomtatott formán túl a főegyházmegye honlapján is elérhető lesz (www.eger.egyhazmegye.hu), ahol emellett meg számos egyéb információt és friss híreket is találhatnak az érdeklődők. Az Egri Érsekség kiadványát, az Egyházmegyei Híreket az Egri Főegyházmegye területén, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is olvashatják az érdeklődők. A lap minden hónap első szombatján jelenik meg.
(forrás: Egri Főegyházmegye/Magyar Kurír) |