.A négyszintes, több mint kétezer négyzetméteres új szárny az 1967-ben épült rendelőintézet helyén áll majd, és szervesen kapcsolódik a jelenlegi hotel-épülethez. Így – a pszichiátria kivételével – egyetlen épületben el tudják majd látni az összes járó- és fekvőbeteget.
Az új részleg földszintjén egy korszerű központi betegirányító egység lesz. Itt és az első emeleten zajlik majd a járóbeteg-szakellátás, a második emeleten a szülészet-nőgyógyászat és az a baba-barát osztály, amely közvetlen összeköttetésben lesz a jelenlegi szülőszobával, illetve az újszülött-osztállyal.
Itt méltó és a minimumfeltételeknek is megfelelő körülmények közé kerül a krónikus belgyógyászati osztály is, ami most egy több mint százéves épületben működik. A harmadik emeletre tervezik az invazív-mátrix egynapos sebészet és a rövid-ápolási egység elhelyezését.
A 150 millió forintos önerőt a kórház üzemeltetője és vagyonkezelője, a Medical Investments Zrt. biztosítja a beruházáshoz.
Forrás: Heves Megyei Hírlap |