Hozzávalók 10 főre
700 g darált sertéscomb
1 füstölt csülök (elülső)
1 nyers csülök (elülső)
500 g füstölt oldalas
500 g nyers sertésoldalas
2 pár debreceni
1 szál lángolt kolbász
250 g füstölt szalonna
15 db savanyú káposzta levél
2000 g savanyú aprókáposzta (jól kicsavarva)
2 közepes fej vöröshagyma
3 tojás
3 ek sertészsír
2 ek liszt
2 ek pirospaprika
só
Elkészítés
Elkészítjük a tölteléket: a hagymát felaprítjuk, a zsír felén dinszteljük, ezt a darált húshoz adjuk, a pirospaprika felével, három tojást adunk hozzá és a megmosott rizst. Egy lapos evőkanál sóval és egy kávéskanálnyi őrölt borssal ízesítjük.
A káposztalevelek vastag ereit levagdossuk, mindegyikbe három evőkanálnyi tölteléket teszünk és ezt belecsavarjuk, a két végét visszahajtva.
A csülköket előkészítjük: a csontról levagdossuk a húst és apróbb darabokra vágjuk. A kolbászokat, az oldalast és a szalonnát is felvágjuk.
Egy tíz literes fazék alját kibéleljük a (bőrével együtt) vékonyra szeletelt füstölt szalonnával, rádobáljuk a káposztáról levagdosott részeket, egy sor apró káposztát terítünk rá, majd egy sor tölteléket teszünk rá (csillag alakban, középen egy lyukat hagyva, ez kb. hét töltelék), közéjük a felvagdosott húsok harmadát rakodjuk. Megint egy réteg aprókáposzta, rá egy réteg vegyes húsféle, erre egy réteg aprókáposzta. A megmaradt (hét) töltelék rá csillag alakban. A maradék húst az aprókáposzta a tetejére tesszük, felöntjük vízzel, hogy éppen ellepje. Lassú tűzön két és fél óráig főzzük, félig lefedve.
Azután berántjuk: a maradék zsírral és két evőkanálnyi liszttel világos rántást készítünk, ráhintjük a pirospaprikát, hideg vízzel felengedjük, kefir sűrűségűre kevergetjük. A káposztára locsoljuk, úgy, hogy mindenhová jusson. Ezt úgy érjük el, hogy a fakanál nyelével lyukakat csinálunk és becsorgatjuk a rántást. Felforraljuk és hagyjuk hűlni.
Mielőtt érkeznek a vendégek, cserépedénybe tesszük a kívánt mennyiséget, sütőben melegítjük, tejföllel bőségesen meglocsolva kínáljuk.
http://www.nosalty.hu |