Házkutatás miatt jelentek meg a rendőrök egy hatvani férfi lakásán, mert egy szintén hatvani férfit tettleg bántalmazott a tartozása miatt, elvette különböző értékeit, illetve kényszerítette, hogy a sértett cégének tulajdonában lévő tehergépkocsit adásvételi szerződéssel az elkövető nevére írja ellenszolgáltatás nélkül. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. Az ügyben önbíráskodás bűntett elkövetése miatt indult eljárás a Hatvani Rendőrkapitányságon – tudatta szerkesztőségünkkel Kerek Zita főhadnagy, Kapitánysági Hivatal vezető.
A rendőrök megjelentek a súlyos bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható hatvani férfi lakásán a szükséges nyomozati cselekmények - többek közt házkutatás - lefolytatása céljából. A férfi viszont nem akarta a rendőröket beengedi a lakásába, sőt két nagytestű kutyáját is szabadon engedte, majd a férfi és lánya rátámadtak a jogszerűen intézkedő rendőrökre.
A két személy ellenszegülését csak testi kényszer és kényszerítő eszköz alkalmazásával lehetett megtörni. A támadás során a két elkövető és egy rendőr 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek.
A rendőrökre támadó nő és önbíráskodás bűncselekmény elkövetésével gyanúsított apja ellen hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt is eljárás indult, amelyet az Egri Nyomozó Ügyészség folytat le.
Bátor Henrietta
Forrás: hatvanonline.hu |