– Tavaly ősszel 2012-ig hosszabbított szerződést a Dunaferr együttesével, most mégis a távozás mellett döntött. Mi történt az elmúlt félévben?
– A gazdasági világválság az élet minden egyes területén érezteti hatását, s ez a sportra fokozottan is érvényes – válaszolt érdeklődésünkre Sándor Ákos, az NB I-es Gyöngyösi Kézilabda Klub új beállója.
– Ezzel Dunaújvárosban is szembesülnöm kellett, s miután az anyagiakban nem sikerült egyezségre jutnom a vezetőkkel, a távozás mellett döntöttem. Kisebb tatabányai kitérőtől eltekintve, kilenc év után, közös megegyezéssel bontottunk szerződést. Sajnálom, hogy így alakult, de váltanom kellett.
– Vélhetően számos csapat szívesen látta volna a soraiban. Miért pont a Gyöngyösi Kézilabda Klub mellett tette le a voksát?
– Bevallom, elsősorban külföldre szerettem volna igazolni, ez azonban sajnos meghiúsult. Valóban voltak megkeresések itthonról is, az, hogy végül a gyöngyösiek ajánlatát fogadtam el, pusztán a kölcsönös szimpátiának köszönhető. Ez mindkét félnek kiváló lehetőség arra, hogy egymást segítve, minél magasabbra jussunk.
– Nyilván tisztában van az újjáalakult gyöngyösi csapattal. Ismerve az ellenfeleket, mire lehet képes a GYKK az új bajnokságban?
– Sokukat jól ismerem, sikerre éhes, fiatal gárda van kialakulóban. Azt, hogy a bajnokságban mire lehetünk képesek, most még nagyon nehéz megjósolni. A mezőny lényegesen kiegyenlítettebb, mint volt korábban, minden együttesnek nagyon nehéz dolga lesz. Két-három csapat kiemelkedik, a többi között nincs jelentős különbség. Számunkra a vezetőség a biztos bentmaradást tűzte ki célul, ezzel együtt persze igyekszünk minél feljebb kapaszkodni a bajnoki tabellán.
Névjegy
Sándor Ákos
Születési év: 1984.01.06.
Születési hely: Nyíregyháza
Poszt: beálló
Magasság/súly: 191 cm/108 kg
Eddigi klubjai: Tiszavasvári, Nyíregyházi KSE, Tatabánya Carbonex KC, Dunaferr SE
Legnagyobb sikere: Junior Európa-bajnoki 4., 2-szeres ifjúsági magyar bajnok, 7-szeres felnőtt magyar bajnoki bronzérmes
Válogatottság: 21-szeres felnőtt válogatott
– Saját magával szemben milyen elvárásokat fogalmazott meg?
– A csapat érdeke mindenek felett áll. Szeretném ismét visszanyerni a régi formámat, ehhez főként védekezésben kellene előrelépnem. A beálló akkor tud igazán eredményes lenni, ha a társak kellően kiszolgálják, illetve zárásokkal ő is elősegíti a góllövést. Bízom benne, hogy jól megértjük majd egymást a társakkal, és sok örömet tudunk okozni a gyöngyösi szurkolóknak. Emellett még a válogatottságról sem mondtam le, erősödnöm kell, s remélhetőleg egy-két éven belül ismét címeres mezben is szerepelhetek majd.
Hétfőtől napi két edzéssel készülnek
Adorján Gábor edző vezetésével hétfőn kezdi a felkészülést a Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga 2009/2010-es küzdelmeire a Gyöngyösi KK együttese.
– A bajnoki rajtig 7 hét áll a rendelkezésünkre – kezdte szavait a tréner. – Az első héten napi két edzés szerepel a programban, majd a második és a harmadik héten edzőtábor jelleggel folytatjuk a munkát, de továbbra is maradunk Gyöngyösön. Azt követően már szeretnénk edzőmérkőzéseket is játszani. Arra nagyon nehéz válaszolni, hogy mennyi időre van szükség, hogy kellően összeálljon a csapat, de reményeim szerint a bajnoki rajtig sokat tisztul a kép.
|