Az NB I-es tartalékcsapatok közül a Vasas és az Újpest is elkerült, az FTC II. viszont a mezőny tagja – tájékoztatott a ma tartott csoportbeosztást követően Ferencz Gyula, a Mátra-csoport versenyrendezési bizottságának elnöke. – Újként szerepel még nálunk az NB II-ből kiesett Jászberény, míg megyei bajnokként a Hevesi LSC Ro-Geo Global (Heves), a Püspökladány (Hajdú-Bihar) és a Dunakeszi VSE (Pest) csatlakozik a Gyöngyösi AK-Ytong, az Egri FC, a Tura, az Ózd, a Putnok, a Maglód, a RAFC, a Balassagyarmat és a Balmazújváros gárdájához.
A bajnoki menetrendet még a héten elkészíti a salgótarjáni székhelyű bizottság, ám a végleges programot csak az augusztus 7-ei ülésen fogadják el. Ennek helyszíne a hevesi polgármesteri hivatal lesz, ahol délután a ligaülésre is sor kerül.
– A nyitány mérkőzéseit az augusztus 14–15-ei hétvégén játsszák a csapatok és november 29-én zárul az idei pontvadászat – folytatta Ferencz Gyula. – A szeptember 19–20-ai és az október 31.–november 1-jei játéknapon a régiós válogatottak lépnek pályára, a klubcsapatok számára akkor szabadnap lesz. A U19-es és U16-os korosztályú utánpótlás csapatok mezőnye megegyezik a felnőttekével, azzal a különbséggel, hogy a Ferencváros itt nem indít gárdákat, ezért 13–13 gárda mérkőzik egymással.
B.Cs. |