Az úgynevezett költségtérítéses ügy kapcsán nyilatkozott Szabó Zsolt, Hatvan polgármestere. Mint mondta, figyelmetlenség történt, amit már hónapokkal ezelőtt kijavított: visszafizette a pénzt.
Nyilatkozott a Hatvan Televíziónak Szabó Zsolt, Hatvan polgármestere és a térség országgyűlési képviselője. Részletesen beszámolt arról, hogy mi is történt az úgynevezett költségtérítés ügyében. Az interjúból kiderül sem a várost, sem pedig a magyar államot nem érte kár, hiszen Szabó Zsolt a hibás elszámolás alapján neki folyósított költségtérítést már januárban hiánytalanul visszafizette.
A Hatvan Városi Televízió felvétele:
http://www.hatvanonline.hu/201103192127/Hirek/Hatvan/Sem-az-allamot-sem-Hatvant-nem-erte-kar.html
Mint elmondta, tavaly októberben, mikor átvette az önkormányzatot, az akkori jegyző megkérdezte, hogy minden ugyanúgy menjen-e ilyen téren, mint korábban. Erre válaszolta automatikusan, hogy igen, és ezalapján történt a hibás elszámolás. Januárban pedig, mikor az Országgyűlésbe beadta a vagyonnyilatkozatát, akkor jelezték felé, hogy ez így hibás. – Én akkor azonnal visszafizettem mindent –árulta el Szabó Zsolt.
Azt, hogy ebből hónapokkal később próbáltak ügyet kreálni, egyértelműen politikai támadásnak értékeli. Elmondása szerint az ügy már régen lezárult, ő maga fedezte fel a hibát és már jóval az előtt korrigálta azt, mielőtt a sajtó felkapta az ügyet.
Szabó Zsolt leszögezte, bízik abban, hogy a továbbiakban inkább az eredményekre és a város fejlődésére koncentrálnak mindazok is, akik most ezzel, a már nem létező üggyel foglalkoznak. Hatvan polgármestere szerint az az igazán fontos, hogy a város fejlődjön és ebben várja mindenki segítségét, támogatását. Például a héten bejelentett Országos Magyar Vadászati Múzeum sikeres megvalósítása ügyében. Ennek keretében uniós forrásból megújulhat a 20 év bezárt Grassalkovich-kastély, megnövekedhet az idegenforgalom, mindez pedig számos új munkahelyet jelenthet majd Hatvannak.
Szűcs Péter
hatvanonline.hu
A hatvaninfo.hu szerkesztői kérdése, mely egyben költői, az érintettől választ nem várunk rá.
Hogy történhet az meg, hogy a fenti, pirossal kiemelt kérdésre a válasz igen legyen? Egy város új polgármestere, miként dönthetett így? Akkor nem történt változás? Az előző vezetés is így csinálta? Nofene! Továbbiakban miért nem vette észre-csak a vagyonbevallásánál-hogy két helyről is pénzt kap. Én észrevenném. Végül ha semmi nem történt, miért kell etikai bizottság elé állnia?
Fórum |