Amikor a hatvaniak megtudták, hogy az ÁVO megszállta a kolostort, sok embernek eszébe jutott 1946 tavasza, mikor is három ferencest hurcoltak el a rendházból. A barátokat rajongásig szerető helybeli, főleg vasutas családok közt futótűzként terjedt a hír: „Újból elviszik az atyákat!' Egyre nagyobb tömeg vette körül a kolostort és az ávósok távozását követelték. Ekkor azok Pestről erősítést kértek, közben pedig gumibottal összeverték a ferences és a néhány nappal korábban ide internált piarista atyákat.
hirdetés

A kolostor köré gyűlt emberek közül 300-at Recskre és más internálótáborokba hurcoltak, 38 családot négy esztendőre kitelepítettek. A négy ferences atyát, köztük Kriszten Raffael házfőnököt, valamint két civilt június 20-án az Andrássy út 60-ba vitték. A vizsgálati fogság közel kilenc hónapja alatt testileg és lelkileg a legszörnyűbb kínzásoknak vetették alá őket. A bírósági tárgyalásnak nevezett színjátékra 1951. január 31-én került sor. A házfőnököt életfogytiglan tartó börtönre, a többieket 5–10 év közötti börtönre ítélték. Raffael atya a rettenetes bánásmód következtében 53 éves korában, 1952-ben vértanúként hunyt el. Boldoggáavatási ügye már folyamatban van.
Az új-hatvani Szent István-plébániatemplomban az ünnepi megemlékezést június 20-án tartják. A szentmiséket ferences atyák mutatják be. Reggel kilenckor Papp Tihamér, este hatkor Kárpáti Kázmér a főcelebráns. A misék után megkoszorúzzák a kolostorépület falán lévő emléktáblát.
Forrás: OrientPress Hírügynökség |