Emberölés bűntettének kísérletével vádol a Heves Megyei Főügyészség egy fiatal párt. Az ügyész által az elsőfokon eljáró Heves Megyei Bíróság büntetőtanácsa előtt ismertetett vádirat szerint nemcsak az elsőrendű vádlott, a fiatalkorú B. Klaudia Csilla, hanem élettársa, V. János másodrendű terhelt is megszúrta a sértett M. László harmadrendű vádlottat 2008. szeptember 23-ára virradó éjjel.
Az egri Bumeráng nevű szórakozóhelyen történtek – a vád szerint – akkor vettek durva fordulatot, amikor éjfél után V. János sértő megjegyzést tett a pultosnőre. Ezt a sértett nem tűrte, szóváltás után megütötte V.-t. Hosszú verekedés kezdődött, amely alatt előkerült egy bicska is, amivel előbb V. János döfött többször is, majd a kezéből kieső eszközzel a fiatalkorú B. Klaudia sújtott le többször.
A fiatalember sérülései közvetlenül életveszélyesek voltak, nála a kivérzéses sokk tünetei is jelentkeztek, és csak többszörös műtét során sikerült megmenteni az életét. A gyógyulását vérmérgezés is hátráltatta, a mélyaltatásból csak két és fél hónappal később, december 5-én tért magához.
A bíróság előtt B. Klaudia és V. János egyaránt éltek a hallgatás jogával, így a bíróság felolvasta korábbi, a nyomozó hatóság, illetve az előzetes letartóztatásukról döntő bíró előtt tett nyilatkozataikat.
Ez alapján tudható, hogy a másodrendű vádlott – fiatalkorú társával egybehangzóan – azt állítja: ő nem szúrt. A verekedéshez vezető okot is másként látták ők ketten, mint az a vádindítványban áll. Szerintük békésen elvoltak a szórakozóhelyen, ahol V. János születésnapját ünnepelték. Ám a sértett a biliárdasztal közelében beléjük kötött, azt mondta: „Büdös cigányok, mit kerestek itt?”. Klaudia úgy vallott korábban, hogy „a Laci kezdte, rugdosta a Janit, engem is állon és mellkason ütött. Hallottam, hogy azt mondja: Jani, most meghalsz! Nagyon megijedtem, nem tudom hányszor, de szúrtam. Komoly sérülést nem akartam okozni, csak védeni akartam a Janit.”
A másodrendű vádlott végig következetesen arról beszélt, hogy ő nem szúrt. A bicskát ugyan ő vette elő, de csukott állapotban használta, hogy az tartást adjon a kezének a védekezéskor. Szerinte a Laci jött rá, ő csak hárította a támadást. Bíróság előtti vallomásában M. László viszont határozottan azt állította, hogy V. János többször is megszúrta őt. A tárgyalást a Heves Megyei Bíróság ma folytatja, amelyen az elsőfokú ítélet is megszülethet. |