Lapunk kedden megszerzett értesülése szerint az indoklásban az áll, hogy egyik esetben sem állapítható meg bűncselekmény. Víg Zoltán lapunknak úgy nyilatkozott: örül, hogy véget ért az évek óta tartó procedúra, amelynek során mindvégig bízott az igazságszolgáltatásban.
Másfél évvel ezelőtt az ügyészség az említett indoklással hasonló határozatot hozott, de akkor a Heves Megyei Főügyészség úgy foglalt állást, hogy a tényállás teljes tisztázása érdekében folytatni kell a nyomozást.
Mint arról többször beszámoltunk, Víg Zoltán lőrinci polgármester ellen több feljelentés alapján még az előző választási ciklus elején rendeltek el nyomozást.
hirdetés

Öt esetről volt szó: az elsőben rémhírterjesztésért jelentették fel a városvezetőt, aki korábban a Zagyva arzénszennyezettségére hívta fel a figyelmet egy téves vizsgálati dokumentum alapján. Egy következőben a hivatali gépjármű működését kifogásolták, mivel a feljelentő szerint más állt a menetlevélben, mint amerre az autó valójában járt. Az ügyészség szerint azonban nem állt fenn a sikkasztás gyanúja. Egy újabb esetben kényszerítés és közokirat-hamisítás gyanúja miatt nyomozott a hatóság, de bűncselekmény hiányában ezt az ügyet is megszüntették, csakúgy, mint a hivatali visszaélés miatt indított eljárást.
A legsúlyosabb vád a 2005–07 közötti negyvenöt helyi beruházás kapcsán merült fel. A feljelentő szerint ezek megvalósulása során jogszerűtlenségek történhettek. Az ügyészség korábban megállapította: itt sem történt hivatali visszaélés. |