Halálra gázolt egy 11 éves kisfiút egy Budapestről Egerbe közlekedő személyvonat egy Káli vasúti átjárónál 16-án délután 2011-11-18 13:24:20
A 11 éves gyerek az iskolából indult hazafelé mikor elütötte a v
Ez az a vasúti átjáró, ahol 16 án délután fél háromkor történt a szerencsétlenség. A 11 éves kisfiú az iskolából tartott haza, mikor a biztosítatlan vasúti átjárónál a Budapestről Egerbe közlekedő személyvonat halálra gázolta. A gyerek a helyszínen életét vesztette. A család nemrég költözött a vasút melletti utcába korábban a főút közelében laktak. Ahhoz, hogy a gyerekek eljussanak az iskolába minden nap ezen a biztosítatlan az átjárón kellett átmenni. A vonatok itt ilyen gyorsan haladnak át. A központi statisztikai hivatal adatai alapján az elmúlt húsz évben a felére csökkent a vasúti balesetekben elhunytak száma, azonban még így is évente több mint 80-an haltak meg vasúti szerencsétlenségben. Csak ebben az átjáróban már négyen vesztették életüket.