Gépkocsival szinte lehetetlen megközelíteni az ott lévő ingatlanokat, köztük családi házakat is. Több olyan épület is akad ugyanis, amit nem csak hétvégente, hanem állandó lakásként használnak, így jó pár családot megoldhatatlan feladat elé állít a napi közlekedés a víz által kettészelt, néhol teljesen leborotvált utakon.
A hegyre eddig sem vezetett sztráda, ezt „bekalkulálták” az ingatlantulajdonosok a lakhelyük kiválasztásánál, most azonban a mérhetetlen romlás miatt azt szeretnék, ha minél előbb helyreállítanák úgy az utat, hogy azt személykocsival is biztonságosan lehessen használni. A gond csak az, hogy a természeti katasztrófa Gyöngyös külterületén következett be, és a hatályos jogszabályok szerint az ott történt károk helyreállítására a vis maior keretből egyáltalán nem lehet támogatást igényelni.
Balázsi Istvánné, a Gyöngyösi Városháza városüzemeltetési igazgatóságának igazgatóhelyettese elmondta: a Sárhegyen kialakult helyzeten csak a csapadékvíz-elvezetés megoldásával lehetne változtatni, javítani.
– Az érintett önkormányzati tulajdonú utak hossza csaknem öt kilométer. Előzetes költségbecslés alapján a csapadékelvezetés kiépítése, valamint az utak felújítása mintegy 50 millió forintba kerülne – jegyezte meg Balázsi Istvánné. – Pályázati lehetőség külterületi csapadékvíz-elvezetésre és útfelújításra nincs, és az önkormányzatnak sincs erre ennyi pénze. Ennek ellenére a város – részben közcélú munkaerő bevonásával, részben gépi erőt igénybe véve – minden lehetőséget megragad, hogy javítson a sárhegyi utak állapotán. Jelenleg folyamatban van a károk felmérése, ezt követően rangsort felállítva elkezdődik a vízelvezető árkok ásása és a legszükségesebb munkák elvégzése.
Forrás: gyongyos.info |