Blázi János kitüntetésének harmincöt éves története van. A húszéves átányi fiú apja hívására érkezett Hatvanba. Akkorra már elkészült a Zagyva oldalában lévő futballpálya – az apja irányításával dolgozó tíztagú brigád végezte a munka oroszlánrészét. Rácz Sándor, a helyi klub szakosztályvezetője nagyon elégedett lehetett az átányiak teljesítményével, ugyanis felkérte Blázi urat, maradna itt pályagondnoknak. Ő maradt, és rögtön magához rendelte a fiát is, kisegítőnek.

Blázi János szívvel-lélekkel végzi mindennapi munkáját. Fotó: T. O.
1975-öt írtunk. Jani a pályán kívül sem tétlenkedett: a következő évben már magával hozta Tenkről Erzsikét, az újsütetű feleséget. Neki ugyanúgy a futballpálya lett a sorsa, mint az apósának meg az anyósának. Tizenhét éven át együtt húzták az igát, azóta már csak Janival, kettesben. Persze, hogy igába lennének fogva, nem helyénvaló a kifejezés. Talán ők tiltakoznának ellene legelőször. Merthogy szívvel-lélekkel végzik mindennapi munkájukat. Azok állítják ezt – futballisták, atléták, teniszezők,

Blázi János szívvel-lélekkel végzi mindennapi munkáját. Fotó: T. O.

ökölvívók, íjászok, hétköznapi kocogók, drukkerek, klub- és városvezetők –, akik a jelzőkkel sem fukarkodnak, ha róluk esik szó. Azt mondják: gondosak, szorgalmasak, lelkiismeretesek, alázatosak és tisztességesek.

Sok sportsikernek voltak már részesei, de – természetesen – a kudarcok sem kerülték el őket. A legutóbbi ár- és belvizet a legnagyobb csapások közt tartják számon. Egy hónapon belül két alkalommal öntötte el az ár a Népkertet. Három hétig csónakázó tavacskára hasonlított a két pálya, néhol térdig ért a víz. Az edzőpálya gyepe teljesen kipusztult, a főpálya is több mint felerészt rehabilitációra szorult. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a magasabban fekvő műfüves pálya nem került víz alá. János nem sokáig keseregett, hanem inkább – a pályákat fenntartó városüzemeltetési főnökség útmutatásai szerint – tette a dolgát: műtrágyázott, szórta a fűmagot és hengerezett. Aztán öntözött és nyírt, öntözött és nyírt. Az égi csatornák is jókor nyíltak meg, úgyhogy talán szeptember végén, esetleg október elején János már előveheti a titkos receptje alapján kikevert mésztejét, felvonalazandó a főpályát: hadd jöhessenek az FC Hatvan bajnoki ellenfelei itteni vendégjátékukra.

Blázi János életében fontos helye van a családnak. Két lánya után talán a fiú unoka érkezése töltötte el a legnagyobb büszkeséggel. Aprócska még a Csabika, de a gumilabdát már buzgó igyekezettel rugdossa. Csodálkozik-e hát valaki is, ha nagyapja álmai közt időnként meg-megjelenik a hatvani futballcsapat majdani kezdő tizenegye, benne ezzel a névvel: Szakolcai-Blázi Csaba. Ha már álom, legyen szép és kerek. János még mindig pályagondnok lesz, és babgulyással, esetleg jóféle pörkölttel várja a győztesen levonuló futballcsapatot, Erzsike pedig kinyitja nekik a büfét, nehogy szomjazzanak a derék srácok, élükön Csaba unokájukkal.