Egri FC (11.) – Balmazújváros (3.)
Eger, Szentmarjay Stadion, szombat, 16.30. V.: Iványi Zoltán (Szpisják Zs., Buzás B.).
Simeon Hrisztov személyében újabb csatárral gyarapodott hét közben az egri keret. A megyeszékhelyiek vezetőedzője, Simon Antal a Balmazújvárossal szemben akár be is vetheti a 19 éves macedón játékost, aki szerdán nagyszerű gólt lőtt a besenyőtelkieknek. A hajdúságiak ellen is jó lenne hasonlót látni – találatból és győzelemből is.
– Nyáron jól erősített az NB II-es újonc ellenfél, amit mutat, hogy eddigi mindhárom meccsét megnyerte a csapat – vezette fel a mai mérkőzést Simon. – A mi keretünk jelentős része kezd összerázódni, míg az újaknak idő kell a beilleszkedéshez. Ettől függetlenül itthon nekünk kell meghatározónak lenni. Hasonló kezdeményezőkészséget várok a fiúktól, mint Nyíregyházán, ám bízom benne, hogy ezúttal meglesz a pici plusz is, ami a győzelemhez szükséges.
Simon Antal is nagyon vágyik már a sikerre FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON
A tervezett kezdőcsapat: Sztankó – Balog, Bíró, Knakal, Debreceni – Hamouz, Katona, Benke, Romhányi, Bojtor – Horváth Z.
Cserék: Illyés (kapus), Farkas Á., Hrisztov, Olasz, Fürjes, Zvara.
Sérült: Koós, Sallai, Fürjes.
Jegyárak. Felnőtt: 800 forint. Nyugdíjas: 500 forint. Diák: ingyenes.
A további párosítás
Szeptember 10., szombat, 16.30: Orosháza – Szeged, Vecsés – Dunakanyar-Vác, Cegléd – REAC, Kazincbarcika – Újpest II. Vasárnap, 16.30: Mezőkövesd – Békéscsaba, DVSC-DEAC – Nyíregyháza, Bp. Honvéd II. – Szolnok.
B. Cs.
Forrás: heol.hu |