Tegnap a felkelők két fronton is hevesen támadták a volt diktátor utolsó bástyáit.Kadhafi egyik szóvivője közölte, hogy szóba sem jöhet a megadás, és úgy nyilatkozott, hogy a legjelentősebb törzsi vezetők továbbra is lojálisak Kadhafihoz.
A NATO bombázással segítette a felkelők előrenyomulását.
A NATO tegnap líbiai laktanyákat, egy rendőrségi tábort és egyéb célpontokat is bombázott Kadhafi szülővárosa és Hun város közelében. A szövetség segített a diktátor egyik utolsó erődítményének számító Bani Valid ostromában is azzal, hogy támadta a város melletti lőszerraktárat, a felkelők pedig ellenállás nélkül elfoglalhatták a két szomszédos katonai tábort. Több ezer fegyveres felkelő gyűlt össze az elmúlt napokban a sivatagi Bani Valid környékén, tegnapra teljesen körbezárták.
Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió tegnap arról számolt be, hogy a felkelők állítják, hogy biztosan tudják, hol rejtőzködik Kadhafi, de a rejtekhely nevét nem fedték fel.
A líbiai hírszerzés egykori vezetőjének, majd az ország külügyminiszterévé lett Musza Kusza irodájából nyilvánosságra került iratok azt bizonyítják, hogy Washington, London és Berlin egyaránt együttműködött Kadhafi rendszerével a terrorizmus elleni harcban. Az Independent on Sunday újságírói bukkantak az iratokra. A lap vasárnapi ismertetése szerint az egyik dokumentumból például kiderül, hogy az MI6 információi alapján fogtak el és szállítottak Líbiába az amerikaiak egy Abdel-Hakim Belhadzs nevű vezető líbiai ellenzékit, aki ma a Tripoliban tevékenykedő felkelő erők katonai parancsnoka.
Brit sajtóértesülések szerint Musza Kusza, aki a NATO-hadműveletek kezdete után Nagy-Britanniába dezertált - információval látta el a nyugati kormányokat az al-Kaida terrorhálózatról és más iszlám terrorista csoportokról. Ezt alátámasztják a most megtalált dokumentumok is.
A Bilkd am Sontag német lap arról számolt be, hogy Berlin is kapott információkat a líbiai hírszerzéstől. A német kormány szóvivője nem kívánta kommentálni a történteket, elemzők viszont egyértelműen arról beszélnek, hogy az együttműködés, - úgy tűnik- a terrrorelhárításra korlátozódott.
Népszava- összeállítás |