Nagy-Britanniában mintegy 15%-kal nőtt azoknak a terhes nőknek a száma, akik kórházi ágy helyett WC-ben, folyosón, liftben vagy a kórházi váróteremben kénytelenek szülni. Az Egészségügyi Minisztérium egy közleményben fejtette ki, hogy a gazdasági válság miatt több kórház befogadóképességét kellett csökkenteni. Kevesebb lett az ágy, így előfordul, hogy már megindul a szülés egy anyukánál, de kénytelenek extrém körülmények között fogadni őt - mert egyszerűen nincs hely.
A költségek visszaszorítása miatt fogadnak kevesebb terhes anyukát.
Az elmúlt két évben 63 szülés történt mentőautóban, 608 pedig valamilyen járművön, útban a kórház felé. 115 szülés kórházi folyosókon, 36 valamely egészségügyi intézmény területén, de nem kórteremben. 399 a kórház területén, de nem kórteremben. Ezen szülések között van például a recepció előtti terület, vagy épp a várótermek. Tavaly 553 nőt utasítottak vissza azzal, hogy minden kórtermük teljesen tele van. Az elmúlt két évben 147 alkalommal történt szülés irodákban, WC-ben, vagy liftben.
A Toryk egészségügyi szóvivője, Andrew Landsley szerint felháborító, hogy a kórházak túlterhetsége miatt az anyukák kénytelenek kevésbé steril környezetben szülni. Ez lelkileg is nagy traumát okoz nekik. Az egyik kórház igazgatója a fenti adatokkal szembesülve úgy érzi, nem csak a kórházi ágyak számát csökkentették, hanem az elmúlt években a szülések száma is rendkívül megnőtt.
Szerinte a kórházak alkalmazotti száma sosem volt ilyen magas, mint most. Így is egyre többet költenek az intézmények a felszerelések modernizálására, botorság volna felkészületlenséggel vádolni a kórházakat, mert egyre több gyermek születik az utóbbi időben. |