Többen videóra vették a katasztrófafilmbe illő jelenetet, amint a P-51 Mustang hirtelen felhúzta az orrát, a tengelye körül megfordult, majd a földbe csapódott - a nézőkkel zsúfolt lelátó szélénél. A repülő szétszóródott darabjai szinte lekaszálták a nézőközönséget. Heten - köztük a 74 éves pilóta - azonnal szörnyethaltak, ketten a kórházban veszítették életüket. A 69 sebesült közül negyvenet már hazaengedtek a kórházból. Több sérült állapota válságos, így a halálos áldozatok száma tovább emelkedhet.
Jimmy Leeward veterán repülős vezette a "The Gallopping Ghost" (a vágtázó kísértet) nevet viselő P-51 Mustang gépet. A floridai ingatlanfejlesztő rendszeres résztvevője volt a renói légibajnokságnak, amely olyan népszerű látványosság, mint a Nascar autóversenyek. Leeward jól képzett pilóta volt, több hollywoodi filmben szerepelt kaszkadőrként. A légibemutató szervezői közölték, az előzetes vizsgálatok szerint kitűnő egészségi állapotban szállt fel. Gépe hat másik repülővel együtt körözött odafenn, s épp a harmadik helyről tört volna előre a másodikra, amikor lezuhant. A pilóta családja is ott ült a lelátón, szemük előtt játszódott le a tragédia.
A szakértők a technikai hiba mellett más lehetőségeket is vizsgálnak. John Townes, egy renói pilóta szerint a gépnek " már a hangja sem volt jó". Úgy látta, nem volt teljesen függőleges a becsapódás, a pilóta megpróbálta a közönségtől távolabb húzni a gépet,de nem járt teljes sikerrel.
"Valószínűleg így is sok életet mentett meg" - mondta Townes. Mint megjegyezte, a légibaleseteknél általában felismerhetők a szerencsétlenül járt gép darabjai, de "itt nem maradt semmi más, csak apró fémdarabkák". Több sérült végtagjai leszakadtak a gép becsapódásakor, volt, akit derékban vágott szét egy roncsdarab."Olyan volt, mint egy tömegmészárlás, mintha bomba robbant volna" - mesélte egy másik szemtanú.
Az 1964 óta megrendezett nemzeti légibajnokságon mostanáig 19 ember veszítette életét, közülük ketten P-51 Mustanggal repültek. 1999-ben egy Mustang darabjaira szakadt szét és egy házra zuhant, 1994-ben egy másik P-51-es a kifutópálya mellett roncsolódott össze. A korábbi balesetek miatt nemrégiben módosítani kellett a verseny útvonalát, kiküszöbölték a nagyon éles kanyarokat. 2007-2008-ban négy pilóta halt meg a légibemutatón.
Forrás: Népszava Online |