Iránban a tiltakozások után kikapcsolták az internetet és zavarni kezdték a műholdas
televízióadást is. A demonstrációk átterjedtek más iráni nagyvárosokra is.
Az elmúlt hónapokban az iráni vezetés több száz aktivista kivégzésével igyekezett megfélemlíteni az ellenzéket. Mint kiderült hiába. Bár a hatóságok előre közölték, hogy minden tüntetőt kémnek tekintenek, és ennek megfelelően fognak ellenük fellépni, több ezer ember gyűlt össze Teheránban, hogy kifejezzék támogatásukat az egyiptomi forradalom mellett. Többen azt skandálták, hogy "Mubarak, Ben Ali, most meg Szied Ali" - utalva ezzel Irán legfőbb vezetőjére, Szied Ali Hamenei ajatollahra.
Szemtanúk szerint a rendőrök brutális eszközökkel verték szét a tiltakozásokat. Legalább egy ember meghalt, de a hatóságok azt állították, hogy a tömegből lőtte le valaki. „Valaki elkezdett lőni a biztonsági egység tagjaira, akik közül kilencen megsebesültek. Az incidens során az orvosok legjobb szándéka ellenére egy ember mártírhalált halt” – mondta Ahmad Reza Radan, teheráni rendőrparancsnok.
Az ellenzéki vezetők egy héttel ezelőtt kértek engedélyt a tunéziai és az egyiptomi felkelést támogató gyűlésekre, de a hatóságok betiltottak minden demonstrációt. A tiltakozók azt ígérik, hogy folytatják a megmozdulásokat.
Forrás: atv.hu
|