NB I/B, Kelet, férfiak
A 11. forduló mérkőzése:
Gyöngyösi KK II. (7.) – Eger-Eszterházy SzSE (10.)
Gyöngyös, sportcsarnok, vasárnap 18.00. V.: Dohány J., Varga Zs.
A két csapat egy éve még az NB II-ben vívott ádáz küzdelmet, a sors úgy hozta, vasárnap egy osztállyal fentebb is összemérheti erejét a két klub.
A gyöngyösi Tatai Olivérék (szemből) tavaly még az NB II-ben csatáztak az egriekkel Fotó: Lénárt Márton
– Teljesen egyértelmű, hogy a Gyöngyös – Eger mérkőzések mindig kiemelet jelentőséggel bírnak – fogalmazott Pápa János, a mátraaljai csapat edzője. – Az előző bajnoksághoz képest mindkét gárda jelentősen átalakult, de bízom benne, hogy a fegyelmezett, lendületes játékunkkal föléjük tudunk kerekedni.
Iványi Bálint, a vendég egriek edzője szoros meccsre számít. – Közel azonos képességű a két csapat, úgy gondolom, apróságok dönthetnek egyik vagy másik fél javára. Remélem, hogy a múlt heti Békési FKC elleni összecsapás (24:24) adott annyi pluszt, aminek lehetnek még pozitív hozadékai az elkövetkezendő fordulókban – zárta szavait a tréner.
A B. Braun Gyöngyös – Pick Szeged elleni élvonalbeli mérkőzésre megváltott jegyek másnap, az NB I/B-s mérkőzésre is érvényesek lesznek.
S. K.
Forrás: heol.hu |