A jelenlegi ciklus elején már jeleztem, hogy a jelenlegi testület más sebesség fokozatba kapcsolt. A látható eredmények a napokban realizálódtak. Befejeződött a Rákóczi utca felújítása. A város óriási eredménye ez, hiszen egy, a mai kornak mindenben megfelelő útja lett Lőrincinek. Egyedülálló a tekintetben is, hogy az önkormányzat minden lakosnak ingyen készítette el a gépkocsi és gyalogos beállókat. Sikerült egy gyönyörű parkot is megépíteni az általános iskolával szemben. Mintegy 12 millió forintot invesztáltunk a parkba. Jó érzés, hogy a megnyitó ünnepségen a környező települések polgármesterei nem titkoltan írigykedtek ezért városunkra. Persze nem Lőrinciben lennénk, ha nem érte volna az út miatt sok-sok kritika az önkormányzatot. Természetesen igazuk van a lakosoknak, lehetett volna jobbat is csinálni. Lehetett volna aranyszegélyt, vagy márványt is lerakni. Mindent lehet, ha van rá forrás. Ebben a megnyert pályázatban ennyi forrás volt. Azt gondolom, hogy ennek a beruházásnak örülni kell, függetlenül a politikai hovatartozástól.
A hétvégén átadásra került a Magyarországon is egyedülálló szabadtéri kondi park. Pálinkás Péter alpolgármester úr márciusban talált rá a világhálón, és májusra a testület pozitív hozzá állásának köszönhetően a gyerekek és a fiatalok birtokba is vehették.
A verkli persze ezzel nem áll meg, hiszen már ezen a héten indul a selypi óvoda, bölcsöde, illetve az erőműi konyha építése, felújítása.
A napokban szervezeti változásokat is végrehajtottunk. Az eddig önállóan gazdálkodó intézményeinket központosítottuk. A gazdasági racionalizálásra a költségek csökkentése miatt volt szükség. természetesen a szakmai önálllóság minden oktatási intézményben megmaradt. Sajnos a zeneiskola integrációja körül, megint volt egy kis balhé szag. Volt olyan eset, amikor egy volt képviselő aki a választóit is arcul csapta az őszi választásokon, polgármester úr és az én lelövésemmel fenyegetett meg minket.
Van azonban olyan történés is ami igencsak felháborító. Hatvan városa el akar számolni Lőrincivel a szennyvízberuházással. Sajnos az általuk kért összeg mintegy 150 millió forinttal több, mint a városunk számítása. A helyzet tisztázása érdekében a viziközmű társulat közgyűlése lett volna a megoldás. Sajnos azok a volt képviselők némelyike akik annak idején az önök aláírásával küldöttek lettek, hogy önöket mint lőrinci polgárokat képviseljék, nagyívben tesznek erre. Nem jöttek el még meghatalmazást sem adtak azok számára akik vállalták volna, hogy harcolni fognak az önök befizetett pénzéért a város érdekeiért. Pedig ezek az emberek a tavalyi választásokon szórólapok tucatjain hangoztatták, hogy önökért kívánnak tenni. Most itt lett volna az alkalom, hogy bízonyítsanak. Most a lakosok pénzéért kell kiállni. Daróczi, Kelemen Attila, Koós Marika nemet mondtak a városra, önökre. Hol vannak most ezek az emberek? Hol vannak azok az emberek, akik magas politikai kapcsolatokra hivatkoztak az országgyűlési választások után. Én magam soha nem szavaztam meg egyetlen viziközműs előterjesztést sem. Most mégis elmentem, mert nem értek azzal egyet, hogy ilyen jelentős összeggel többet követelnek a városon, önökön.
Forrás:http://lorincivaros.freeblog.hu/ |