Bíznak benne, hogy a sikernek köszönhetően jövőre folytatódhatnak a munkálatok. Mindezekkel együtt a Zagyva-parti városban folyamatosan zajlik az útfelújítási program. Az esztendő utolsó két hónapjában szinte futószalagon adták át az elkészült szakaszokat: előbb a Szapáry, a Május 1. és a Vasvári utca lakóinak, majd a minap a Barcsay és a Jókai utcákban élőknek. Utóbbira fele-fele arányban pályázat útján és saját erőből biztosították a költségeket, a többit kizárólag helyi erőforrások igénybevételével valósították meg.
Révész Pétertől, a polgármesteri hivatal főosztályvezetőjétől megtudtuk: a közeljövőben Nagygomboson két elkészült utca vár átadásra, s már befejezték a belvárosi Vár utca felújítását is – szintén saját forrásból. Mindezeken túl kiírták a közbeszerzési pályázatot egy Erzsébet téri járdaszakasz megépítésére, valamint a Gábor Áron útra és a Hegyalja út egy részének a felújítására. Jövőre pedig a lehetőségekhez mérten folytatódik az útfelújítási program, a konkrét helyszíneket a képviselő-testület a városfejlesztési tervben határozza majd meg. |