Csaknem 1 milliárd forintos beruházás keretében új szennyvíztisztító telepet épít Rózsaszentmárton község Önkormányzata. Az alig több, mint 2000 lelket számláló település önállóan pályázott és nyert támogatást a projekt megvalósítására, aminek eredményeként 2012-re biztosított lesz a község lakossága számára valamennyi közmű-infrastruktúra az infókommunikációtól a szennyvízelvezetésig.
A szükségszerű fejlesztés gondolata 2004-ben fogalmazódott meg a település vezetőinek fejében, majd több sikertelen pályázatot követően 2010. február 8-án a KEOP-1.2.0./2F/09-2009 pályázat keretében 606 millió forintos támogatást nyertek céljaik megvalósítására, melyből 515 millió forintot az Európai Unió finanszíroz, 91 millió forintot pedig hazai forrásból a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságának közreműködésével kerül biztosításra.
A beruházás finanszírozásához az Önkormányzat saját költségvetéséből 48 millió forint, míg a Víziközmű társuláson keresztül a lakossági befizetésekből további 105 millió forint önerő társul, így a fejlesztés hitel felvétele nélkül valósulhat meg.
A fejlesztés eredményeként az Önkormányzat a település egészére kiépíti a csatornahálózatot, és új, az EU-s előírásoknak megfelelő szennyvíztisztító telepet épít (kiváltva a régi, több mint 50 éves telepet), valamint átépíti a már csatornázott településrészen a nem közterületi csatornahálózatot. Mindezek alapján egy 210 m3-es szennyvíztisztító telep, valamint 35 693 méter hosszú szennyvízcsatorna-hálózat épül a Heves megyei településen. Az új telep külföldön már bevált, Magyarországon még nem alkalmazott BIOCOS technológiára épül, tehát az üzemeltetés olcsó és energiatakarékos lesz, valamint nem igényel állandó személyzetet.
A beruházást az Önkormányzat 2010. júliusában megkezdi, és előre láthatólag 2 éven belül, 2012. júliusában a megvalósítás be is fejeződik.
A megvalósításról az Önkormányzat folyamatos tájékoztatást ad szórólapok, lakossági fórumok, a helyi újság és a község honlapja segítségével, valamint ingyenesen hívható zöld számot bocsájt a lakosság rendelkezésére.
Bővebb információ:
Rózsaszentmárton község Önkormányzata
|