Összeült a kerekharaszti polgármester tevékenységének kivizsgálását célzó fegyelmi bizottság. A település vezetője szerint hecckampány folyik ellene.
Kerekharaszton összeült a képviselőkből felállított fegyelmi bizottság, ám a tanácskozáson nem született határozat arról, miként vonják felelősségre Szabó Ádám polgármestert – tájékoztatott Tóbi János képviselő, a grémium tagja.
Elmondta: az eseményen nem vett részt a polgármester, noha szeretnék meghallgatni az ő álláspontját is az alábbi kérdésekről: miért nem működik együtt a testülettel, a ráruházott megbízásokat miért nem hajtja végre, fogadóóráit miért nem tartja meg, továbbá miért nem jár be a hivatalba. Korábban Szabó közölte: jogtalannak tartja a bizottság működését, mivel annak felállításáról úgy határozott a képviselő-testület, hogy az ülést az alpolgármester hívta össze. Tóbi János elmondta: a hónap végi ülésen ismét kezdeményezik egy új fegyelmi bizottság felállítását.
hirdetés

Szabó Ádám reagált Tóbi János önkormányzati képviselőnek a portálunkon korábban megjelent szavaira is. Megjegyezte: a jelek szerint még nem ért véget az ellene indított hecckampány, mivel Tóbi úgy nyilatkozott, hogy a községvezető nem megfelelően látja el feladatát, ám a 252 ezer forintos juttatását mégis felveszi. Szabó szerint ez csúsztatás, mivel ő havi bruttó 208 ezer 700 forintban részesül.
– Az is rágalom, hogy félnek tőlem a hivatal dolgozói – folytatta Szabó. – A községházán megfelelő légkörben folyik a munka, erről a közalkalmazottakat is meg lehet kérdezni.
A polgármester közölte: arról sincs szó, hogy minősíthetetlen hangnemben beszélne a testület tagjaival, illetve, hogy egyes képviselőkkel már tettlegességig fajult volna a vitája. Ezzel szemben – mint állította: valamilyen úton-módon – hangfelvétel is készült arról, hogy őt az egyik képviselőnő férje felpofozta és leköpte. A CD-t mellékelte a feljelentéshez, amit a Hatvani Rendőrkapitányságra nyújtott be.
Kérdésünkre Tóbi közölte: fenntartja korábbi állításait azzal, hogy Szabó nem is egy, hanem három képviselőt – köztük őt magát, valamint egy nőt – inzultált tettlegesen. |