A Hatvani Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóparancsnokság tavaly ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját, amelyet többek között meghívásos horgászversennyel ünnepeltek. Az esemény olyannyira jól sikerült, hogy a szervezők úgy gondolták idén is megszervezik a megmérettetést, sőt, hagyományt teremtenek belőle.
- Azok akik szeretnek horgászni, egy szép környezetben tölthetnek fél napot, majd a hagyományokhoz hűen most is halászlével és túrós csuszával fogunk zárni. Nyilvánvaló, hogy ez mindenkinek elnyerte a tetszését, és így most ismét elfogadták a meghívásunkat – mondta Zólyomi Géza tűzoltóparancsnok.
A hatvani mentősök a verseny startja után pár perccel már egy kifogott ponttyal büszkélkedhetett, így nagy reményekkel folytatták a megmérettetést. Mivel tavaly a hetedik helyen végeztek, így idén mindenképpen jobb helyezésre számítanak. Céljuk sikerült, a csapat a harmadik helyen végzett. A dobogó második fokára a gyöngyösi, a tetejére pedig a hatvani tűzoltók állhattak. A legnagyobb halat Burik János fogta, a legtöbbet pedig Varga Gergely.
A legnagyobb hal kifogója Burik János hatvani mentős
Az eseményen Főzer Tibor tűzoltó alezredes, a jászberényi tűzoltóság parancsnoka megragadta a lehetőséget, hogy támogatást nyújtson át egy balesetben megsérült hatvani tűzoltó részére.
A horgászverseny díjazottjai
Főzer Tibor átadja Zólyomi Gézának a támogatást
Mintegy 60 fő vett részt az idei versenyen
A hatvani tűzoltók nem csak horgászásban a legjobbak: megnyerték a megyei hivatásos tűzoltók szakmai versenyét is. A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében lezajlott eseményt tavaly rendezték meg először, akkor is a hatvaniak arattak diadalt.
A győztes csapat
- Két fő részből állt, egy elméleti, és egy gyakorlati feladatból. Az elméleti feladatoknál tesztlapot kellett kitölteniük különböző kategóriákban, úgymint irányító gépkocsivezető, illetve beosztott tűzoltó kategóriában. A gyakorlati feladatot pedig külön rutinpályás állomás volt, illetve még négy darab állomás, ahol különböző tűzoltással, műszaki mentéssel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk a tűzoltóknak – részletezte az eseményeket Mérai Péter, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltó századosa.
Hatvani Tűzoltóság
Potos Rita
Olvassa eredetiben |