Július 1-jétől vált alkalmazhatóvá az a jogszabályi rendelkezés, amely alapján a társasági adó hatálya alá tartozó társaságok, vállalkozók adójuk legfeljebb 70%-ig terjedő mértékben támogathatják az ún. látvány-csapatsportokat.
Ezzel a lehetőséggel számos cég élt Hatvanban és környékén is. Az FC Hatvan ebből a támogatási formából 42 millió forintot gyűjtött össze. Több vállalat a FC Hatvan támogatói tornáján kötelezte el magát a klub mellett.
-Ha rajtunk múlik tartós lesz az együttműködés, rengeteg hatavni dolgozik a cégünknél ezért szívügyünk, hogy a helyi sportot támogassuk-fogalmazott Puskás Zsolt az Imagement Quality Support Kft. ügyvezető igazgatója.
Antal István azt mondja, lehetőségükhöz mérten igyekeznek támogatni a klubot.-Nincsenek nagyob belvárásaink, csak annyi, hogy ezt a pénzt jól használja fel a klub-mondta el a Metcom Kft. ügyvezető igazgatója.
Ofella Zoltán a támogatói fórumon kifejtette a klubbal kapcsolatos fejlesztési terveket. Az öltőző épületét felújítanák pályázati forrásból és a pálya és környéke is megújulhat. Az utánpótlás csapatokban játszó igazolt játékosok száma már meghaladja a 200 főt. A fiatal futballisták nevelése kiemelt figyelmet kap a klubnál, Ofella Zoltán pedig tervezi sportosztályok elindítását a helyi középiskolákban is.

|