Múlt hét pénteken, a hatvani Lesznai Anna Általános Iskola enyhe értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos és autista gyermekeinek hagyományos karácsonyi ünnepségére nem mindennapi meglepetéssel érkezett a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. Az iskola szűkös költségvetési kerete miatt idén veszélybe került a karácsonyi ajándékozás. A hatvani Bosch gyár szerette volna, ha a nehéz helyzetben élő gyerekek is felhőtlenül tudnának örülni, ezért úgy gondolták, hogy idén az ő ünnepüket aranyozzák be.
“Hátránnyal élő embertársaink társadalmi beilleszkedésének, integrációjának és befogadásának támogatását magánemberként elengedhetetlenül fontosnak tartom. Felelős döntéshozóként azon vagyok, hogy a hatvani Bosch gyár, mint a régió egyik legjelentősebb piaci szereplője a vállalatcsoport innovatív szellemiségéhez is hűen, hozzájáruljon a szocializációjukhoz és a fejlesztőterápiás programok biztosításához.” – nyilatkozta az adomány átadás alkalmából Fluck Benedek, a Bosch csoport országos humán erőforrás igazgatója.
A hatvani gyár, felelős nagyvállalatként célul tűzte, hogy együttműködik az esélyegyenlőségi célcsoportok helyzetét javító alapítványok és civil szervezetek munkájában, valamint vállalta, hogy évente több alkalommal is támogatja őket. Ez év karácsonyán a támogatást a Lesznai Anna Általános Iskola kapta a Hatvan és Környéke Autistákért Alapítványon keresztül. A fogyatékkal élő gyerekek számára kiemelt fontosságú terület a mozgásfejlesztés és a körülöttük lévő világ mind részletesebb megismerése. A karácsonyi adománynak köszönhetően a gyermekek személyes megajándékozása mellett most lehetőségük nyílik számos program megvalósítására, terápiás eszközeik bővítésére, és az udvari játékok felújítására is.
|