Ma már közvetlenül a szakrendelő földszintjén is kiválthatják gyógyszereiket a betegek hatvanban: délelőtt ünnepélyesen átadták a Kastélykert Patikát, amely nem csak hogy kényelmesebb, hiszen az épület elhagyása nélkül, már a gyógyszerrel indulhatnak haza a betegek.
Zámbó László ügyvezető igazgató elmondta, hogy ezentúl összedolgoznak majd a patikusok és az orvosok, így nem fordulhat elő az, hogy várni kell a felírt gyógyszerre.
Stankovics Éva kifejtette, hogy a költségek jelentős csökkentését – bérleti díj, rezsi – is eredményezi az új gyógyszertár, ami által olcsóbban tudják majd kiváltani a vényköteles, a nem vényköteles pirulákat, továbbá vitaminokat. Ugyanakkor annyi haszon lesz rajtuk, hogy később fejleszteni is tudjanak majd belőle.
Az épület, az ingatlan, a benne lévő eszközök az önkormányzaté, az önkormányzat megvásárolta, hogy a kórháznak eszközei legyenek: számítógépek, a benne lévő eszközök, a bútorok, egyéb dolog. Viszont a működtetés természetesen a kórházé. Az itt dolgozók szakmai tudása a biztosíték arra, hogy ez a gyógyszertár jól fog működni – mondta Szabó Zsolt (Fidesz) polgármester.
Forrás: hatvanonline.hu |