Amint beszámoltunk róla, november végén állítólag Juhász Oszkár polgármesterre az önkormányzati ülést követően valaki egy autó mögül két lövést adott le. Arról szóltak a hírek, hogy csak a polgármester lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy nem lett tragédia, ugyanis a megfelelő pillanatban bukott le, így elkerülte a halálos lövést és nem is sérült meg.
Az atv.hu értesülései szerint a nyomozás ma az események rekonstruálásával folytatódik, az egri rendőrök 10 és 12 óra között lezárták az önkormányzat épületét és megpróbálják felidézni a Juhász által előadottakat, vagyis, hogy hogy, mikor, milyen körülmények között történhetett az állítólagos lövöldözés. Információink szerint a rendőrök maguk is lövöldöznek az önkormányzat épületében. Feltehetően nem éles lőszerrel, bár erre vonatkozóan nincsenek pontos információink.
Információink szerint egyébként holnap indul Iránba a gyöngyöspatai önkormányzat delegációja Juhász Oszkár vezetésével, az iráni-magyar kapcsolatok elmélyítése, kiszélesítése és felvirágoztatása érdekében.
Forrás: atv.hu |