– Mint ismeretes, a káli rendőrőrsöt az adott létszámmal már nem lehetett biztonsággal fenntartani, így annak megszűnése után az a döntés született, hogy a körzeti megbízotti hálózatot erősítsük meg. Így a helyi Faluházban egy körzeti megbízottat kezdtünk foglalkoztatni, akinek munkáját hamarosan segíti egy bűnügyileg jól képzett civilruhás nyomozó is – mondta a kapitány. – A környék szinte minden településén jelen vannak már a polgárőrök, ezért Balázs Zoltán polgármester úrral együtt gondolkodunk azon, hogy Kompolton is mielőbb életre hívjunk egy ilyen egyesületet.
Járőreink mindig kérnek maguk mellé polgárőröket, jól tudnak együtt dolgozni. Vélhetően így lesz majd Kompolton is. Öröm arról is beszámolni, hogy megyénkben a mi körzetünkben a legmagasabb az együttesen adott szolgálatok száma.
– Amikor ide helyeztek, úgy gondoltam, első lépésként érdemes lesz jobban ellenőrizni a közúti forgalmat – folytatta az őrnagy. – Kiemelt, fokozott jelenléttel sikerült elérni például azt, hogy 116 százalékkal több ittas vezetőt szűrtünk ki, az elfogások száma közel 7 százalékkal nőtt, a kiemelt szabálysértőket pedig igyekeztünk „kivonni a forgalomból”. Egy korszerű sebességmérő eszközt is működtetünk, állandó ellenőrzéseket végzünk a térség minden településén. A lakossági észrevételekre, igényekre odafigyelünk, kiemelten kezeljük az egyes frekventált útszakaszokat. Számos településen nyugodtabbá vált így a közlekedés. Lényegesen nagyobb,
erősebb köztéri jelenléttel próbáljuk megelőzni a bajokat, nem eredménytelenül. Jellemző, hogy a lakásbetörések száma 45 százalékkal csökkent. Teljesen lecserélődött, megújult a gépjárműpark, minden járőrt felszereltek a ma csúcstechnikának számító Tetra rádióval. Maximálisan szükségünk van lakosság segítségére is, hiszen számos alkalommal megelőzhető lett volna a baj, ha jobban odafigyelnek egymásra. Az ismeretlen rendszámú autóknak írják fel az adatait, házalókat ne engedjenek be a lakásba, még akkor sem, ha egy bizonyos bankjegy sorszámát szeretnék egyeztetni – mert például ilyen trükkel csaltak ki egy idős hölgytől nemrégiben 300 ezer forintot. Ám ha megtörtént a baj, azonnal hívják a 107-es vagy a 112-es segélyhívót, és munkatársaink megkezdik az intézkedést – mondta befejezésül dr. Kohári Péter.
***
Az utóbbi időben jelentősen javultak a bűnügyi mutatók a füzesabonyi térségben. Olyannyira, hogy az érintett települések polgármesterei közös levélben mondtak köszönetet a rendőrségnek. Tizenhét település polgármestere vélekedett úgy, hogy dr. Kohári Péter kinevezése óta jelentős mértékű változás történt az általa irányított füzesabonyi kapitányságon. A polgármesterek szerint a rendőrvezető szükségszerű és hatásos intézkedései nyomán születtek meg az elmúlt egy év pozitív eredményei. A rendőri jelenlét minden településen állandóvá és rendszeressé vált, amit a mindennapokban is érzékelnek. A lakosság azon része, amely híve a jogkövető magatartásnak, biztonságban érzi magát, mely nagyban köszönhető a jól felépített körzeti megbízotti hálózat jelenlétének és tevékenységének.
Forrás: kompolt.hu |