| Eger belterületén jól járhatóak az utak, bár az alsóbbrendű utcákon kisebb kátyúk akadhatnak. A karbantartás a fő- és közlekedési útvonalakkal kezdődött, ezeket követték a csomópontrendezések és a kisebb utak javításai. Két nagyobb felújítás zajlott az idén a megyeszékhelyen, a Deák Ferenc és a Tetemvár utcákban. Egerhez mintegy 200 kilométer külterületi út is tartozik, ahol azonban sajnos sok a járhatatlan, a telkeket csak kerülővel vagy gyalog lehet megközelíteni.
– Az elmúlt négy-öt évben volt lehetőség pályázni önkormányzati tulajdonú, szilárd burkolatú utak felújítására, így 2005 és 2009 között 80–90 utcát, illetve utcaszakaszt tudtunk felújítani 40–50 százalékos támogatással – tájékoztat Barna László, az egri Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Irodájának munkatársa. – 2010-től ez a pályázati lehetőség megszűnt, így az idén eddig a két nagy felújítás mellett 5–6 utcában tudtunk ilyen munkákat végezni. Jelenleg is folyik a Pető Gáspár utcában egy rekonstrukciós jellegű beavatkozás és dolgozunk még az idén, vagy legkésőbb áprilisban a Kodály Zoltán utcában az iskola és az óvoda előtti szakaszon, illetve a Katona tér felől a Belvárosi udvarba bevezető szakaszon. Tavasszal pedig készül egy út a Szépasszony-völgyben, a pavilonsor mögött.
|
Tavasszal ugyan megyeszerte végeztek felújításokat a közutakon, ám hiába sikerült jó állapotba hozni őket, az azt követő rendkívül esős, továbbá ár- és belvizes időszak sok esetben újabb komoly gondot okozott.
Az egyre csak gyarapodó úthibákat igyekeztek és igyekeznek kijavítani a szakemberek, de sajnos sok múlik azon, hogy mennyi pénz jut a felújításokra. Abból viszont meglehetősen kevés van.
Heves megye állami közúthálózata összesen 1168 kilométer, amelyben a főutak hossza közel 300 kilométer. Az idei esztendőben összesen huszonkilenc különböző útszakaszon végeztek nagyobb felújítási munkálatokat, együttvéve csaknem bruttó 318 millió forint értékben.
Éppen ezért, különösen esős időben még inkább óvatosan kell közlekedniük a járművezetőknek megyeszerte. Persze, ha rossz az út, egy kátyú száraz időben is okozhat komoly fejtörést a járművezetőknek. Hogy ilyenkor mit tehetünk, arról részletesen ír a Heves Megyei Hírlap csütörtöki száma.
– Az elmúlt évtizedekben elmaradt felújítások következtében a burkolatok állapota sajnálatos módon jócskán leromlott – tájékoztat Szerencsi Gábor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Heves megyei igazgatója. – Mind a teherbírás, mind pedig a profil kialakítása több helyen nem éri el a kívánt szintet, a mellékúthálózaton erőteljesebb burkolatkárok jelentkeztek az elmúlt időszakban. Társaságunk a források erejéig szakaszos felújításokkal, illetve folyamatos kátyúzással próbálja biztosítani a balesetmentes közlekedés feltételeit. A rossz szakaszok előtt táblákkal hívjuk fel a forgalomban részt vevők figyelmét. A burkolatjavítás mellett a padkák és a vízelvezető árkok tisztítása is folyamatosan, az előre megállapított feladattervnek megfelelően zajlik.
Az utak állapota mellett gyakran nagy problémát okoz az is, hogy a határból, a szántóföldekről érkező munkagépek, traktorok felhordják a sarat az utakra, amelyek emiatt csúszósakká, balesetveszélyesekké válnak. Ilyen esetekben az úttest letakarításáról – a közúti közlekedés szabályairól rendelkező 1988. évi I. törvény értelmében – annak kellene gondoskodnia, aki azzal a közúti közlekedést veszélyeztette.
– Az eltakarítás azonban a tapasztalataink alapján nagyon sok esetben egyáltalán nem történik meg – osztja meg velünk a tapasztalatait Szerencsi Gábor. – „Tettes” hiányában a társaságunk végzi el az útpálya tisztítását, de mivel az elkövető személye nem ismert, ezért a költségeinket áthárítani nem tudjuk. Ellenkező esetben szabálysértési eljárás is indítható.
Éppen ezért, különösen esős időben még inkább óvatosan kell közlekedniük a járművezetőknek megyeszerte. Persze, ha rossz az út, egy kátyú száraz időben is okozhat komoly fejtörést a járművezetőknek. Hogy ilyenkor mit tehetünk, arról részletesen ír a Heves Megyei Hírlap csütörtöki száma.
Forrás: heol.hu |