Öt napon át tartott az ún. csellengő akció Egerben, mivel a fiatalok sérelmére és a fiatalok által elkövetett bűncselekmények aránya igen magas, illetve az iskolák igazgatóinak jelzései alapján nagyon sok a hiányzó
a városban csellengő gyermek, diák. Szeptember 13. és 17. között rendőrök, polgárőrök és a közterület-felügyelet munkatársai, összesen 35-en, a fiatalok által előszeretettel látogatott helyeken (bevásárlóközpont, buszpályaudvar, Széchenyi utca, belváros, Érsekkert vasútállomás) tartottak fokozott ellenőrzést.
Ezidő alatt 76 fiatalkorú diákot igazoltatattak az intézkedő rendőrök, melyről minden esetben értesítették az adott iskola igazgatóját, aki el tudja dönteni, hogy igazolt esetleg igazolatlan távollét történt.
Az ellenőrzéskori számonkéréskor több esetben előfordult, hogy az igazoltatott diákok közül volt olyan, aki az iskoláját, gyakorlati helyét nem is ismerte, nem volt tisztában az osztályfőnöke nevével, és hogy hányadik és milyen osztályba jár.
Forrás: Heol.hu
|