Kilenc óráig félpályás útlezárás mellett helyszíneltek a rendőrök Eger és Kerecsend között, ez utóbbi település határában, ahol két személyautó ütközött össze pénteken reggel hét óra körül.
A balesetben hárman sérültek meg, egyikük súlyosan. A mentők mindannyiukat kórházba szállították.
Az elsődleges adatok szerint az Eger irányából közlekedő jármű nem az út és látási viszonyoknak megfelelően vezetett, és egy jobbra ívelésű kanyarban megcsúszott, majd átsodródott a szembejövő sávba, ahol frontálisan nekiütközött a Kerecsend felől érkező autónak.
A balesetben a vétkes sofőr súlyosan, a másik autó vezetője könnyebben megsérült, a mellette ülő utas pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett. A félpályás útzárat negyed tízkor feloldották - tájékoztatta portálunkat a legfrissebb infromációkról Lázár Levente, a HMRF sajtóreferense.
|