Hiesz György szerint keményebben kellene tárgyalni a Mátra Múzeum működtetésének kérdéséről, hogy az intézmény jövője biztosított legyen.
A Mátra Múzeum üzemeltetése hónapok óta kérdés a megyei és a gyöngyösi önkormányzat között. Az érintett felek ma is tárgyaltak egymással, megállapodás azonban nem született – fejtette ki sajtótájékoztatóján a városi képviselő-testület szocialista frakcióvezetője. Hiesz György szerint ezeken az egyeztetéseken határozottabban kellene képviselni a város érdekeit. Hiesz György több, a legutóbbi testületi ülés napirendjén szereplő kérdésben is kifejtette frakciója álláspontját. Mint mondta: nem értettek egyet a szociális térítési díjak mértékének kialakításával, amelyek véleményük szerint nem eléggé igazságosak. A frakcióvezető a Sportfolió Kft. ügyvezető-választásánaval kapcsolatban azt mondta: az, hogy új pályázatot írnak ki, azzal a veszéllyel jár, hogy a feltételek túlságosan felpuhulnak. A frakcióvezető szerint lett volna alkalmas pályázó a jelöltek között, ezért nem érti, hogy a többség miért nem fogadta el egyikük személyét sem.
Pifkó Tamás
Forrás:gyöngyöstv.hu

Megosztás |