Az októberi országos munkanélküliségi adatok az idei szeptemberhez, valamint tavaly októberhez képest is javultak, bár a régióban nem olyan mértékben, mint országosan. A fejlettebb dunántúli régiókban sokkal többen találtak maguknak állást, míg az Észak-Alföldön több lett a munkanélküli.
Heves megyében idén október végén 19.312 regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván, ez pedig azt jelenti, hogy szeptemberhez képest 170-nel többen lettek, ám a tavalyi év hasonló időszakához képest 460-nal kevesebben kerestek munkát. A hónap folyamán Pétervására környékén 7,4, a hatvani körzetben 2,3, az egriben pedig 0,9 százalékkal javultak a munkanélküliségi mutatók. Jelentősen nőtt viszont a regisztrált álláskeresők száma a hevesi (6,2 százalékkal) és a füzesabonyi (4 százalékkal) körzetben. Tavalyhoz képest jelentős javulás volt Pétervására, Gyöngyös és Eger környékén, a füzesabonyi és a hatvani kistérségben lényegében nem változott, a hevesi körzetben viszont nagymértékben, 15 százalékkal nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma.
A 14,6 százalékos Heves megyei munkanélküliségi ráta 2,6 százalékponttal haladta meg az országos átlagot, ezzel a középmezőnyben vagyunk.
Októberben két és fél ezer ember kereste föl a munkaügyi kirendeltségeket, mert elveszítette munkahelyét. Kilenctizedük korábban is volt ügyfele a hivatalnak, mindössze tizedük volt első alkalommal bejelentkező. A legtöbben a feldolgozóiparban, közfoglalkoztatásban dolgoztak korábban. Több mint 2300-an kerültek ki a nyilvántartásból, de csak 1500-an létesítettek közülük munkaviszonyt.
A megye gazdaságáról további írásokat közöl a Heves Megyei Hírlap keddi (11.29.) száma
Forrás: heol.hu |