Közismert, hogy kik voltak azok a nevesebb személyiségek, akiket Bécs bosszúja sújtott, mint például első kormányfőnk, gróf Batthyány Lajos vagy az aradi 13 vértanú. Az már kevésbé ismert, hogy milyen sorscsapásokat és megpróbáltatásokat szenvedett el későbbi élete során az uralkodó és az egykori kényúr.
Ferenc József, aki nem lévén megkoronázva, magyar ügyekben nem is hozhatott volna döntéseket, a "rendcsináláshoz" a következő politikai krédóval kezdett: "A legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol".

Nos, a későbbiekben a véreskezű császárt számos családi tragédia érte, amelyek talán nem véletlenül sújtottak le rá. Wittelsbach Erzsébet, bajor hercegnővel 1854-ben kötött házassága - az első egy-két évtől eltekintve - soha nem volt boldog, Sissy szinte kényszeresen menekült Bécsből anyósa, Zsófia főhercegnő, illetve férje, a császár elől. A házasságukból született első gyermek Zsófia Friderika két esztendősen távozott az élők sorából. Ferenc József elsőszülött fia, Rudolf trónörökös 1889-ben Mayerlingben rejtélyes körülmények között halt meg mindössze 31 esztendős korában. Legidősebb öccsét, Ferdinánd Miksa főherceget III. Napóleon Mexikó uralkodójává tette, azonban a nemzeti függetlenségi mozgalom felkelői épp a kiegyezés és Ferenc József magyar királlyá koronázásának évében, 1867-ben kivégezték. Második legidősebb öccse, Károly Lajos főherceg a millennium évében, 1896-ban halt meg. Két esztendő múlva a már idősödő császár elveszítette Sissyt is. Őt egy Luigi Lucheni nevű anarchista merénylő gyilkolta meg Genfben. A sorban következő öccse, Lajos Viktor ugyan három évvel (1919) túlélte Ferenc Józsefet, őt azonban már korábban kitagadták a Habsburg-Lotharingiai családból homoszexuális hajlamai miatt. A trónöröklési rendben Károly Lajos fia, Ferenc Ferdinánd következett. Vele rossz volt Ferenc József viszonya, aki azért is neheztelt rá, mert rangon aluli házasságot kötött Chotek Zsófia grófnővel.

A morganatikus házasságkötéshez történő uralkodói hozzájárulás fejében Ferenc Ferdinándnak le kellett mondania a házasságból majdan születendő gyermekek trónöröklési igényéről. Közismert, Ferenc Ferdinánddal és feleségével egy Gavrilo Princip nevű szerb terrorista végzett 1914-ben Szarajevóban. Ferenc József ezt egyfajta isteni igazságszolgáltatásnak tekintette a Ferenc Ferdinánd által kötött "bűnös" házasság miatt. A következmény az első világháború kirobbanása lett.

Zsuzsa

A Világos utáni megtorlások másik fő felelőse, Haynau IX. Vilmos hessen-kasseli választófejedelem és Rebecca Richter zsidó patikuslány törvénytelen fiaként született 1786-ban. A magyar történelemben rövid, de annál súlyosabb és gyászosabb szerepet játszott. 1849-ben a magyarországi császári hadak főparancsnokává nevezték ki. A világosi fegyverletétel után Haynau lett a katonai igazgatás alá helyezett ország teljhatalmú főparancsnoka. A diktátor politikai hitvallása a következő volt: "A lázadó vezéreket fel fogom köttetni, és minden császári-királyi tisztet, aki a forradalmárok szolgálatába állt, agyon fogok lövetni, gyökerestől irtom ki a gazt, és egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell bánni a lázadókkal, és hogyan kell a rendet, a nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani. A magyarok háromszáz év óta mindig lázadók, csaknem valamennyi Habsburg király idején törtek ki forradalmak. Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak. (...) A lázadók minden birtokát és vagyonát a kormány javára lefoglalom és kezelésbe veszem..." Tragikus, hogy 1849. november 20-án a Lánchíd ünnepélyes avatásának főszereplője volt mint Magyarország teljhatalmú ura és mint Pest-Buda díszpolgára.(Persze az azóta eltelt időszakban más történelmi nagyságok is érdemesnek találtattak erre a megtisztelő címre). S eközben az alkotó, Széchenyi Döblingben sínylődött őrizet alatt.
1850 nyarán már Bécsben is vállalhatatlanná lett Haynau személye, ezért lemondatták. Ekkor a Szatmár megyei Nagygécen vásárolt birtokot. Szomszéd birtokostársai azonnal bojkott alá helyezték a volt diktátort, tehát tudomást sem vettek létezéséről, semmiféle kapcsolatot nem tartottak vele. Haynaut ez őszintén megdöbbentette, hiszen saját meggyőződése szerint ő Magyarország üdvét szolgálta azzal, hogy a lázadókat felköttette és agyonlövette. Mintha Haynau elátkozott személye kísértette volna a falut, amikor az 1970-es nagy tiszai árvíz idején az ár a települést elsodorta. A gát megépítése után ugyanis a falu az új védőtöltésen kívül maradt, így lakói nem tértek oda vissza. Nagygéc ma egy kísértetfalu, ahol alig maradt hírmondó.
A bukott Haynau 1851-ben nyugat-európai körútra indult. S bár már Brüsszelben meg Ostendében tüntettek ellene, s ez a fogadtatás arra indíthatta volna, hogy egy időre elvonuljon a világtól, mégis átkelt a csatornán, s Londonban meglátogatott egy híres sörfőző üzemet. Amikor távozóban beírta nevét a vendégkönyvbe, percek alatt híre terjedt, ki a nagy bajszú idegen. Az udvarra lépve aztán zajos csődület vette körül, s a bámészkodók csúfondáros örvendezése közepette botokkal, sörfőző lapátokkal alaposan elnáspángolták.

Csupán a kiérkező rendfenntartók mentették meg attól, hogy egy kis rituális fürdőzésre a Temzébe vessék. Amikor értesült arról, hogy Libényi János merényletet követett el Ferenc József ellen 1853 februárjában, azonnal Bécsbe sietett, ahol március 12-én találkozott az uralkodóval. Két nappal később rosszul lett, s a kiérkező orvos már csak a halál tényét tudta megállapítani 1853. március 15-én, a magyar forradalom kitörésének negyedik évfordulóján. Minthogy a halál oka tisztázatlan volt, még ezen a napon felboncolták a holttestet. Az obdukció mint rendesen a koponya felfűrészelésével kezdődött, de amikor a véső felpattantotta a koponya fedelét, az orvosok elborzadva látták, hogy az agyvelő még lüktet, vagyis Haynaut tetszhalotti állapotban szállították a boncterembe. Az egyik orvos azonnal elájult, egyik kollégájának azonban volt annyi lélekjelenléte, hogy felkapott egy hosszú kést, s belevágta az elevenhalott szörnyeteg agyába, mintegy megadva neki a kegyelemdöfést. Lehet, hogy legenda, az azonban mindenesetre tény, hogy a bresciai hiéna boncolására éppen egy március 15-ei napon került sor, s ha még valóban élt, akkor méltó véget ért. Ennél csupán akkor járt volna rosszabbul, ha két nappal később elevenen földelik el a grazi Szent Leonhard temető sírkertjében.

Lipusz Zsolt

Hozzáfűzés:

Haynauról gondolom, nem kell különösebb felvilágosítást adnom, mindannyian tanultunk rémuralmáról a történelemórákon. Azonban kevesen tudják, hogy haláláról érdekes pletykák keringtek a korabeli időkben. Egyes források élveboncolást emlegetnek, mások élve temetést, megint mások újabb ötletekkel állnak elő. Hogy mennyire hitelesek ezek a források és tényleg van-e valóságalapjuk – tekintve, hogy rengeteg hazugságot tanítottak az elmúlt száz évben –, ki-ki döntse el saját belátása szerint.

Tóth Béla Mendemondák című munkájában így ír Haynau haláláról:

„A népek jogérzete, ha nagy sérelmet szenved, igazságszolgáltatást keres már itt a földön is, s ha nem talál: a képzelemhez folyamodik, és szörnyű mesét költ a bűnös haláláról. Hiába hunyta le a szemét valamely átkos ember a jámborok nyugalmával: legott kész a mendemonda, hogy rettentő volt a vége.

Az Isten büntető kezét kereső magyar lélek iszonyú halált mér a legsötétebb emberre, Haynaura. Ma is sokan emlegetik még, hogy ez a vérengző szörnyeteg elevenen került a boncoló asztalra. Hirtelen halt meg, 1853. március 14-én éjjel, Bécsben. Másnap, a halál okának kiderítése végett, obdukciót (boncolás – megj.: Csiribusz) hajtottak rajta végre. A bontás, mint rendesen, a koponya felfűrészelésével kezdődött; de mikor a véső felpattantotta a koponya fedelét, az orvosok borzadva látták, hogy az agyvelő még lüktet, vagyis Haynau él. Az egyik orvos menten elájult. (Az ilyen természetű mendemondák mindig nagyon részletesek.) A másiknak azonban volt annyi lélekjelenléte, hogy felkapott egy hosszú kést, s beleütötte az elevenhalott agyába - megkímélni őt a viviszekció (élveboncolás – megj.: Csiribusz) kínjaitól.

Hogy ez a borzasztó legenda nem a nép fantáziájából eredt, talán mondanom sem kell; mert bizonyos orvosi ismereteket tételez föl. Keletkezésére nyilván hatott Prévost d'Exiles abbé, a jeles francia író köztudomású esete. Az abbét a chantilly-i erdőn, 1763. november 23-án, séta közben, gutaütés érte. Parasztok élettelenül találták egy fa alatt. A bíróság bűntettet sejtett, s elrendelte az abbé felbontását. Mikor azonban a kirurgus belevágott a testbe, Prévost feljajdult, és rögtön meg is halt: a bontókés ölte meg. S ez csak egy az elevenhalottakról szóló tömérdek sok borzalmas história közül, melyeknek azonban ritkán van annyi hitelök, mint a Prévost abbé esetének.”

Hasonló történet olvasható egy 1999-ben, a Naplóban megjelent újságcikkben. „…amikor 1853-ban az észak-olaszországi felkelést a császári seregek képtelenek voltak elfojtani, a császár visszahívta Haynaut, s kinevezte hadseregparancsnoknak. Ezt ünnepelte, amikor az első pohár után holtan esett össze. Legalábbis a jelenlévők így vélték, hisz nem tudhatták, hogy egy fejsérülése utóhatásaként Haynau rendszeresen elvesztette eszméletét. Gyorsfutárt küldtek a lányához Szatmárba, aki négy nap múlva megérkezett Bécsbe, ám addigra katonai pompával apját már eltemették. Az asszony nem nyugodott bele, exhumáltatta. S valóban neki lett igaza, a táborszernagy csak rosszul lett, és nem halt meg a bécsi vendéglőben. Nagy megdöbbenésre hason feküdt a koporsóban, körmeire rászáradt a vér.”

Hermann szerint Haynaut ezzel szemben Grazban temették el március 17-én, tehát holttestét nem szállították el a Szatmár megyei Nagygécre, ahol a bresciai hiéna 1850-es nyugdíjazását követően letelepedett. Ettől persze még feléledhetett volna, de Hermann szerint ez alaptalan legenda. Haynau 1805-ban, illetve 1809-ben sebesült meg, az utóbbi alkalommal a mellén; nem valószínű, hogy ennek 50 év múlva ilyen hatásai lettek volna. Az igaz, mutat rá a történész, hogy Haynau gyakori fejgörcseiről többen is megemlékeznek; de az agy- és tüdővérzést még a korabeli orvostudomány is meg tudta különböztetni a tetszhaláltól. Haynau halálának valódi diagnózisa ugyanis „akut agy- és tüdővérzés” – igaz, a halál beálltának napja érthető okot adhatott a legendák nekiburjánzására: 1853. március 15., a forradalom kitörésének ötödik évfordulója. Isten keze lesújtott a bűnösre, nyugtázta a nép elégedetten, hozzászámolva még vagy tucatnyi rejtélyesnek, különösnek mondott halálesetet a megtorlók környezetében.