Azt szeretnénk, ha a kastély nem állna kihasználatlanul – mondta Szinyei András alpolgármester. – „Felmelegítjük” az elmúlt 20 évben született koncepciókat, és tanulmányozzuk, mely változatot részesíti előnyben az Európai Unió, illetve a magyar állam. Pályázni kell, mert önerő nem áll rendelkezésre, a felújítás pedig milliárdos nagyságrendű.
hirdetés

Az alpolgármester hozzátette: korábban a Magyarok Világszövetségével egyetértésben felvetődött, hogy az épületbe költözzön a Magyarság Múzeuma. Szó volt arról is, hogy itt kap helyet a zeneiskola, valamint a Hatvany-család Oroszországból hazatérő műkincseinek a múzeuma. De beköltözhetnének a város intézményei és civil szervezetei is.
Azt is tudatta: a hónap végi ülésre beterjeszti a Városi Művelődési Központ és Könyvtár intézményeinek az újbóli önállóságára vonatkozó indítványt. Ha a képviselők egyetértenek, akkor az Ady Endre Könyvtár illetve a Grassalkovich Művelődési Ház újra önállóan működhet, utóbbi lehetőleg a régi helyén, a kastély posta felőli szárnyában.
A cikk forrása: heol.hu |