Kiskorú veszélyeztetéséért akár öt év börtönt is kaphatnak a Való Világ Gigijének szülei: édesapja nyíltan vállalja, hogy lánya csupán 17 éves volt, amikor erotikus munkák válogatására vitte.
Korán belekóstolt Gigi az erotikába - édesapja azonban vállalja ennek következményeit: 17 évesen vitte el lányát erotikus munka-válogatásra, az Erotika Kiállításra. Mint mondja, Gigi négy hónapra rá töltötte be 18. életévét, és sosem meztelenkedett, csak hoszteszkedni ment.
Apja szerint ez 16 éves kor felett, szülői felügyelettel nem jelenthet problémát. Ha mégis, büszkén vonul börtönbe a lányáért. A Rácz testvérek édesapja csak egy dologtól tart: hogy megalázzák a gyermekeit. Nem tudja, mi vár majd Bécire és Gigire a Való Világ villán kívül. Az emberek többnyire elhiszik, amit olvasnak. Nem akarja, hogy azt kelljen átélniük, amit neki és a feleségének.
Dr. Kamarás Péter ügyvéd egyébként úgy véli, kiskorú veszélyeztetéséért akár 5 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatnak a szülők, de nem hinné, hogy egyetlen eset miatt valakit elítélnének - írja az Új Ász.
Már korábban híre ment, hogy létezik egy kép, melyen Gigi az Erotika Kiállításon látható, "sz...pnék.hu" feliratú, piros pólóban - a felvétel megjelent több újságban és az interneten is.
A piros pólót Gigi valóban hoszteszként viselte. Édesanyja a fotó megjelenése után azt nyilatkozta: Gigi tudta, mivel jár a rendezvényen való hoszteszkedés, a pólót is emiatt kellett viselnie.
De az sem titok, hogy akárcsak a Való Világ-beli párja, Jerzy, Gigi is szerepelt erotikus videóban: véres jelenetet produkált több lánnyal együtt egy, leginkább erotikus horrornak nevezhető filmben.
Gigi a leszbikus jelenetekben karddal döfködi partnernőjét, és csak egy falatnyi fekete alsóneművel takarja el bájait.
Jerzy-ről ugyancsak kiderült, hogy korábban egy videófelvételen maszturbált, és erotikus fényképek készültek róla.
A párocska ennek ellenére a Való Világ villában csak nagy sokára szánta rá magát egy igazi "csattogós" szexre, de mindig vigyáznak arra, hogy az aktusból ne sokat lássanak a nézők - a hangok persze sok mindent elárulnak...
Forrás: webbulvar.hu |