Cégünk, az EMIL ÉS TÁRSAI Kft., az 1991-ben alakult Emil és Társai Bt. jogutódja. Az alapító Trenyisán Emil takarító kisiparosként már 1989-től tevékenykedik a magyar piacon elsősorban ablak- és szőnyegtisztítási feladatokat ellátva. Az elmúlt 15 évben a vállakozást mindig egy elv vezérelte: partnereink számára olyan szolgáltatást nyújtsunk, amely magas színvonalú tisztaságot eredményez, végrehajtásával pedig a legkevesebb kényelmetlenséget okozzuk megrendelőinknek. Ezért logónk a kezében seprűt tartó kísértet, ezzel is mintegy érzékeltetve, hogy megrendelőink minket ne, csak a munkánk eredményét lássák.
Dolgozói létszámunk 46 fő, akiknek folyamatos szakmai képzést biztosítunk. Cégünk alapító tagja a MATISZ-nak (Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség). Négy dolgozónk rendelkezik Nemzetközi Épülettisztító vizsgával egy dolgozónk OKJ-s takarító szakképesítéssel valamint az ügyvezető Trenyisán Emil megszerezte a nemzetközi Master of Cleaning (Mester) szakmai fokozatot is.
Cégünk 2004. augusztus 5-óta rendelkezik ISO 9001:2000-es nemzetközi épülettisztító tanúsítvánnyal.
Alvállalkozókat az épülettisztítás területén nem foglalkoztatunk, viszont elköteleztünk magunkat a megváltozott munkaképességű emberek újraintegrálásában, akik jelenleg a dolgozói létszám 60 %-a képviselik. Továbbá lehetőségeinkhez mérten támogatjuk az "Inkubátor a koraszülött gyerekekért" és az "Életfa a gyökerektől" Alapítványt. Első számú vezetőink - beosztás szerint - a nap 24 órájában elérhetőek.
Gép- és eszközparkunk (CLEANFIX, NILFISK, FASA, CLEANDEX, TASKI, SEBO) a napi karbantartó takarítási feladatok mellett mindennemű épülettisztítási szakipari (alaptisztítás, száraz és nedves szőnyegtisztítás, fertőtlenítés, védőréteg felvitel, márványkristályosítás, emelőkosaras homlokzattisztítás illetve teljes körű átadás előtti nagytakarítások) munka elvégzésére alkalmas.
A napi takarítási feladatokat igyekszünk lehetőség szerint minél kevesebb tisztítószer alkalmazásával ellátni, ennek érdekében mikro szálas textíliákat (WINECO) alkalmazunk. A tisztító-, ápoló- és kezelőszereinket a szakmai képesség és a könnyezeti elvek figyelembevételével választottuk ki. Ennek megfelelően az elsődlegesen használt kezelőszerek a németországi KIEHL gyártmányai. Speciális esetekben alkalmazzuk még az ausztriai TANA termékeket is. A munkánk során keletkezett veszélyes hulladékokat szerződött partnerünk (Hajdúkom Kft.) veszi át és semmisíti meg.
A munkavégzéshez a precíz felkészülés mellett szakmai felelősségbiztosítással is rendelkezünk.
Az Emil és Társai Kft. több mint 10 éve vállalja egyetemek, intézmények, vállalatok, vállalkozások minőségi tisztítását és takarítását, korszerű technológiák és megfelelő szakemberek segítségével.
Fő profilunk iroda- és középületek, egyéb létesítmények napi takarítása, időszakos nagytakarítások végzése, ablak- és egyéb üvegfelületek tisztítása, pipere takarítás, különféle felülettisztítások, aljzat-burkolatok felújítása, ápolása, karbantartása, egyéb jellegű takarítási munkák - a megrendelő igénye szerinti rendszerességgel.
Mottónk: "Partnerünk ne a takarításért, hanem az eredményért fizessen"
Kérjük, tekintse át honlapunkat, hogy megismerje tevékenységünket,
további információkért pedig keressen bennünket bizalommal.
A hét bármely napján, bármely napszak bármely időszakában biztosítjuk a folyamatos munkavégzést.
Székhely:
Emil és Társai Kft.
4033 Debrecen, Veres Péter u. 108.
e-mail: emiltakarit@freemail.hu
Telephely:
4033 Debrecen, Böszörményi út 138. |