Elkészült a templom külső homlokzatának felújítása, melyet szentmise keretében áldott meg Kárpáti Kázmér ferences házfőnök. Az előző években kapott a templom új harangot és a templomtorony új borítást, a mostani munkák végeztével pedig teljesen megújult a hívek örömére. Az atya a szentmisén megemlékezett a templom történelméről, méltatta a közreműködő szakemberek, régészek munkáját, majd köszönetét fejezte ki azon nagylelkű adományozóknak, akik jelentős összegekkel és nem utólsósorban munkával segítették a felújítást. Az ünnepi szentmise után a templomkertben jóhangulatú beszélgetésre maradtak együtt a gyöngyöspüspöki hívek, valamit az idelátogató vendégek.
Forrás: Heol.hu
Czímer Tamás |