Szélrekord Magyarországon. A Kab-hegyen ma 172 km/h-s szélerősséget mértek. A viharos szél az országban tetőket rongált meg és fákat döntött ki. Több helyen a villanyvezetékre zuhantak, ezért a Dunántúlon négyezer lakásban nem volt áram. Az útra zuhant fák miatt pedig sok helyen volt részleges útzár. A Margit-hídon a lámpákat fordította el a szél.
Soha nem mértek még olyan erős szelet Magyarországon, mint a Kab-hegyen ma reggel. 172 kilométer per órát jeleztek a 600 méter magasan lévő mérőállomás műszerei. A szélrekordot szerencsére nem követte kárrekord is.
„2004 novemberében is hasonló hidegfront vonult át ez okozta a Magas-Tátra egy részének pusztulását a hegyvidékek lejtőin 170 km/h-s szél tombolt” – mondta Reisz András, meteorológus.
Leszakadt gallyak, lógó ágak, a viharos szél csak a fák koronáját szabta át a hegyen. A Balatonnál viszont a közlekedésbe szólt bele. Fenyvesen több utcát öntött el víz, az erős szél gyakorlatilag kifújta a medréből. Aki a parton volt, az is a Balatonban sétálhatott. Csaknem 300 kertet elárasztott, de a házakba eddig nem tört be.
„Vannak olyan ingatlanok, ahol a víz megjelent a kertekben, mögöttünk ez egy nyaraló rész, de vannak olyan állandó lakások, ahol az elmúlt napokban is kellett szivattyúztatnunk” – mondta Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere.
De már nincs hova, mert mindenhol víz van. Az itt élők viszont nem aggódnak, sok történetük van az árvizes napokról.
„ A halakat is kihozta a víz, és jött a srác autóval, és szegény keszeget elütötte, úgy hogy meg is döglött” – mondja az egyik lakos.
Az erős széllel érkező hidegfrontot a Dunántúlon érezték meg leginkább. Nagykanizsán, és Pécsett is egyaránt küzdöttek az emberek az esernyőkkel, volt, aki végül kapucniként használta.
Elkerített utcarész, Pécsett az önkormányzat tetejéről 80 méter hosszan repítette le a cserepeket a szélvihar. Az országban még több tucat tetőt bontott meg. A Dunántúlon csaknem négyezer lakásban pedig nem volt áram, mert a kidöntött fák a vezetékre zuhantak. Borsod megyében a megáradt Bódva két települést, Tornaszentandrást és Tornabarakonyt, elzárta a külvilágtól.
Pótló-buszra vártak fővárosiak. A Margit híd vadonatúj kandeláberein dolgoztak, a szél elfordította az ideiglenesen felrakott lámpatesteket, ezt erősítették meg, hogy ne okozzon balesetet. Néhány óra alatt átlagosan 10 fokot hűlt a levegő. Emiatt ma sokan érezhették magukat rosszul.
„Ha valamilyen betegségben szenved az illető, természetesen nagyobb a veszély, de egészséges ember is fejfájással szédüléssel, hányingerrel reagálhat" – mondta Dr. Hidvégi Tibor, a Petz Aladár Kórház főorvosa.
Viharos széllökésekre pénteken is számítani kell, de már nem a maihoz hasonló mértékben.
Forrás: rtlklub.hu |