Ez a keverve sütött étel jó példa arra, hogy milyen egyszerű, mégis elegáns fogást varázsolhatunk viszonylag kevés húsból a megfelelően kiválasztott tésztával és egy érdekes mártással.
* A páclé hozzávalóit egy lábasba tesszük, felforraljuk, és addig kavargatjuk, amíg a cukor feloldódik. Egy tálba átöntve félretesszük hűlni, amíg előkészítjük a kacsamellet.
* Lehúzzuk a kacsa bőrét, és levágjuk róla a zsíros részeket. Keresztirányban vékonyan felszeljük, majd a szeleteket hosszában vékony csíkokra vágjuk. Beletesszük a páclébe, majd lefedjük a tálat, és 30 percre hideg helyre tesszük, közben időnként megkeverjük.
* Közvetlenül azelőtt, hogy hozzálátnánk a sütéshez, lobogó vízben, 10-12 perc alatt vagy a csomagoláson feltüntetett utasítás szerint haraphatóra („al dente”) főzzük a tésztát. Leöntjük róla a vizet, jól lecsepegtetjük, majd visszatesszük a még forró, üres lábasba. Lefedjük, és félretesszük.
* Szűrőedényben egy tál fölött lecsepegtetjük a kacsáról a páclevet, amit felfogunk és félreteszünk. Magas hőfokon felforrósítunk egy wokot vagy egy nagy serpenyőt. Beleöntjük az olajat, és amikor felforrósodott, beletesszük a fokhagymát és a gyömbért, majd fél perc alatt megpirítjuk. Hozzáadjuk a húst, és 3-4 percig kevergetve sütjük, amíg a csíkokra vágott kacsamell megpirul.
* Beleszórjuk a rebarbarát és az újhagymát. Mérsékeljük a hőfokot, és keverve sütjük, amíg a rebarbara kellőképpen megpuhul, de még nem esik össze teljesen (kb. 2 perc).
* Ráöntjük a páclét, felforraljuk, néhány másodpercig kevergetjük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és levesszük a tűzhelyről. A tésztához adjuk, majd jól összekeverjük vele. Melegen tartjuk.
* A zöldbabot egy lábas lobogó vízbe dobjuk, és 2 percig főzzük. Jól lecsepegtetjük, majd hideg vízzel leöblítjük.
* Egy tálon vagy négy tányéron kör alakban elrendezzük a vízitormahajtásokat, majd rátesszük a forró zöldbabot és a narancsszeleteket, végül pedig a tésztás kacsamellet. Azonnal tálaljuk. |